A születésnap után – új fordulat

Valami igazán érdekeset hozott az életembe a születésnapomat követő nap. Az egész azzal kezdődött, hogy az iskola titkára beszélgetésre hívott egy tolmácsoló tanárnő segítségével, hogy megkérdezze mennyi fizetést várok (amiről eddig úgy volt, hogy a házigazdám alkudozik rajta az iskolaigazgatóval),  és hogy közölje, hogy hamarosan döntés születik róla, hogy meddig maradhatok az iskolában (miközben pár hete megbeszéltük, hogy augusztus végéig maradok). Az első reakcióm az volt, hogy annyira kezd elegem lenni ebből a iskolai vendégszereplésemet övező bizonytalanságból, hogy az ifjú generáció támogatása ide vagy oda, mielőbb búcsút intek Punjabnak. Aztán a tanítási nap végén egyszer csak felvetette az iskola titkára, hogy van a közelben egy iskola, ahol lehet, hogy fogadnának engem a Punjabban hátramaradt kb egy hetemre.

Először elég vegyes érzelmekkel fogadtam a hírt, bennem a sértettség, hogy a jelenlegi iskolám nem érzi hasznosnak a jelenlétemet. Aztán megérkeztünk a spontán interjúra, ami egy igazi meglepetés volt. A vezetőség több tagja is beszélt angolul (ez már előrelépés volt) és elmondásuk szerint ez a 70 fős tanári kar több tagjára is igaz. Az intézményben 16 és 22 év közötti “gyerekek” tanulnak. És a lényeg… a vezetőség egyik tagja maga is nyitott a spiritualitás iránt, lelkes reiki tanuló, érdekli a pszichológia, és a mozgás meditációk sem állnak távol tőle (Mostantól College Guru-ként fogok rá utalni). Támogatna abban, hogy az iskolában töltött rövidke idő alatt teret kapjak a csakrák köré szerveződő jógás-táncos foglalkozásaimra, és biztosítaná, hogy szükség esetén mindig legyen mellettem valaki aki segít fordítani. Olyan volt ez a beszélgetés mint egy álom. Az egyik első olyan ember Punjabban akivel érdemben tudok beszélgetni mindarról ami igazán érdekel. A főzésen túl 🙂 Olyannyira álomszerű volt, hogy sajnos bizonyos racionális elemek felett el is kúszott a figyelmem. Bár szó esett a javadalmazásról, a beszélgetés úgy vért véget, hogy egy perccel később esett le, hogy az nem egyértelmű számomra, hogy miben is állapodtunk meg. Tény, hogy mivel csak egy hétről van szó és a reálisan várható pénz kb 10 ezer forintnak felel meg, velem volt az is, hogy ez így sem – úgy sem a pénzkeresésről fog szólni, hanem a tapasztalatszerzésről. Akkor hirtelen azt éreztem, hogy talán ez az a lehetőség amiért valójában Punjabba vezetett a Sors. És hálás voltam azért, hogy a munkában is felfedezhetem az utazásból és élet egyéb területeiről ismert áramlás csodáját. Másnapra persze jöttek a kételyek a pénz miatt és a lakhatásom miatt (a Punjabi családfővel való lassan alig létező kapcsolatomat egyre nehezebben tolerálom), de közben velem van az is, hogy akármi is történjen, annyi erő minden bizonnyal van velem, hogy még egy hetet kibírjak itt és ki tudja mit hoz az új iskola az életembe. És persze ki tudja én mit hozok az iskola életébe..

Ami a találkozás ajándékai illeti számomra, azt már most látom, hogy spontán kapcsolatba kerülök a reikivel ami mindig is érdekelt. És egy érdekes és egyben szomorú dologról is értesültem tegnap: arról, hogy Punjab egyes térségeiben (többek között ott is ahol most vagyok) kiemelkedően magas a földműveléssel foglalkozók körében az öngyilkosságok száma. Ennek fényében még fontosabbnak érzem az oktatás szerepét itt, bízva abban, hogy minél több ifjú tud kitörni a mintából. Ez egyben ismét csak azt sugallja felém, hogy minden egyes apró interakció számít. Minden egyes szó, minden egyes tett és energia morzsa amit megosztunk egymással. Életünk minden egyes pillanata számít…<3

Share this...
Share on Facebook
Facebook

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *