Békés napok a Bardia Nemzeti Parkban

A faluban ahol előző éjjel megszálltunk (a kapcsolódó bejegyzés itt), a család javasolta, hogy látogassunk el egy szép nemzeti parkba a közelben, Bardiánál. Másnap reggel útnak indultunk Bardiába, azon a kicsinyke szakaszon Nepálban ami lapos, még mielőtt elérnénk a Himaláját. Pár óra után meg is érkeztünk a táblához, ami a nemzeti parkot jelezte. Bekanyarodtunk és egyre mélyebbre hatoltunk a trópusi környezetbe. Átkeltünk egy kis folyón (természetesen híd nélkül), elhaladtunk pár falu mellett, míg végül megérkeztünk egy resortba, ahol foglaltunk egy csinos kis bungallót, olcsóbban mint pár nappal korábban minden idők egyik leglepukkantabb hotelszobáját (a kapcsolódó bejegyzés itt).

Miután oly sok napot töltöttünk a motoron, megérkezni ide olyan volt mint a megérkezés a mennyországba. Bájos kis szobák tiszta (!) fürdőszobával, egy kis terasszal és egy kerttel ahol jógázhattam és kiteregethettem a ruháimat (végre) És finom ételekkel.

Nem döntöttük el előre, hogy meddig maradunk Bardiában, és végül majd’ egy hetet töltöttünk itt. Mi minden történt ez alatt a hét alatt? Tulajdonképpen nem sok minden. És mégis oly sok. 🙂 Pihentünk, írtunk, sétáltunk a faluban a csatorna mentén, ahol időnként buffalók fürdőztek és mutatták meg milyen is amikor igazán élvezzük az életet, időnként a helyiek fürödtek vagy éppen mosták a ruhájukat.

Egy kis társasági életben is volt részünk, az egyetlen külföldi turistával aki velünk egyidőben érkezett Bardiába, és néhány helyivel, köztük azzal az angol férfival aki 10 évvel ezelőtt szerelembe esett Bardiával és úgy döntött, hogy itt marad és nyit egy resortot.

Így esett, hogy egy este hamburger vacsorára lettünk hivatalosak. Egészen izgatott lettem a vacsora miatt, ugyanis a “kerti parti” egy olyan esemény volt amiben jó ideje nem volt részem és egyben én voltam felelős a vegetáriánus burgerekért. Érdekes élmény volt, egy újabb alkalom amikor elfogadásra tanított minket az Élet. Amikor megérkeztünk, nem volt áram, így egy sötét konyhában láttam hozzá a vacsora készítéshez, egy kis gyertyafény mellett és egy nepális srác a telefonjával világított nekem. Vettem pár pici uborkafélét is amit már Punjabból ismertem, tudtam, hogy chutney készítéshez használják. A konyhában dolgozó srácok biztosítottak róla, hogy áramszünet idején is tudok chutneyt készíteni, a kertben. Egy olyan helyre vezettek ahol egy jókora csempelap volt, egy téglával a tetején. Hozzáfogtam a hozzávalók pépesítéséhez, a téglával. Eleinte nagyon tetszett a chutney készítésnek ez a természetes, hagyományos módja… egészen addig amíg őrült módon izzadni kezdtem. Felért egy edzéssel.

A következő meglepetés az volt, hogy a vendéglátónk elfelejtett zsemlét venni a vega hamburgerekhez így végül “meztelen” hamburgert ettünk: hash brownt (valami tócsni-félét amit ott rögtönöztem), garam masalával fűszerezett padlizsánt (mesés kombináció), sült paneert (az a gomolyára emlékeztető indiai sajt), salátát és persze a chutneyt. Mindenki élvezte 🙂

Én pedig élveztem a hangulatot a Bardia resort-tulajdonosaival, akik mind szenvedélyesen szeretik az állatokat. A vacsora asztalnál a sztorik nagy része arról szólt, hogy milyen kígyókkal és egyéb vadállatokkal találkoztak. Egy alkalommal mi is találkoztunk egy kígyóval a csatorna közelében, de ekkorra már részesültünk az “alap-oktatásban”, így a kígyó fejének a formája alapján tudtuk, hogy nem mérges kígyóról van szó.:-)

És csak, hogy ismét mutassak egy példát arra, hogyan nyílnak a lehetőségek az úton…az angol fiatalemberrel beszélgetve egyszer felvetettük, hogy milyen jó is lenne, ha fogadna önkénteseket a resortjába. A beszélgetés után úgy váltunk el, hogy tudom, hogy ha bármikor úgy döntök, hogy szeretnék hosszabb időt tölteni Bardiában, szívesen lát a kertjében, jóga órákon, stb.

Szintén szép élmény volt amikor meglátogattunk egy elefánt otthont, épp akkor amikor az elefántok visszatértek a mindennapos dzsungel látogatásból. Ahogy úgy általában, a legjobb pillanatokat most sem sikerült megörökíteni. De igen, megetettünk egy kis elefántot almával és gránátalmával. A kis elefánt 4 éves volt és olyan magas mint én :-). Itt segítettem kicsit az utitársamnak is, készítettem pár fotót róla munka közben. Nos, nem állhatnék sokkal távolabb egy profi fotóstól, de azért készült pár fénykép amit tud használni.

A dzsungel-mennyországban (ez volt a neve a resortnak is ahol megszálltunk) töltött 6 nap után ismét motorra pattantunk, hogy folytassuk az utunkat a Himalája lejtői felé. <3

Share this...
Share on Facebook
Facebook

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *