India napszemüvegeken keresztül

Közeleg az évvége, még nagyobb a csábítás az integrálásra mint általában. És ennek a bejegyzésnek az ötlete már egyébként is réges-rég megfogalmazódott bennem. Amikor először kezdtem el átválogatni a képeimet. És találtam egyet, amiről eszembe jutott, hogyan hagytam el az egyik napszemüvegemet. A sok közül. 🙂

Az első napszemüveg – ami nemes egyszerűséggel elhasználódott

Szóval…eredetileg 6 hetesre tervezett indiai utamra két napszemüveggel indultam, tudva, hogy mennyi minden történhet egy napszemüveggel mily rövid idő alatt. Amikor első állomásomról, Aurovilleről útnak indultam Goára, nem tudtam pontosan milyen körülmények közé érkezek. Azt tudtam, hogy két magyar srác lesz a vendéglátóm, de hogy milyen lesz a szállás, és úgy egyáltalán milyen lesz Goa, arról nem sok fogalmam volt. Persze színes képek kavarogtak bennem hippi közösségekről, pszichedelikus fesztiválokról, különböző módosított tudatállapotokról, a racionalitástól való távolodásról, így biztos ami biztos, pár értékemet (laptopomat, bankkártyámat stb.) az aurovillei vendégházban hagytam, ahova egy hét múlva terveztem visszatérni. Amíg Goán voltam, azt feltételeztem, hogy egyik napszemüvegem is a hátrahagyott csomagban rejlik. A másik pedig a homokos óceánparton, a motoron illetve a textil szatyorkáim rejtekében pár hét (ugyanis  tervezett egy hétből három lett) alatt oly karcos lett , hogy kb. két hét után úgy döntöttem veszek egy újat. A régit otthagytam a kis napszemüveges standon.

A második napszemüveg, ami pár óra leforgása alatt az óceán martaléka lett

Ez az a napszemüveg, ami leghitelesebben reprezentálta, hogy mennyire rövid életűek is a napszemüvegek nálam, ugyanis amint megvettük a napszemüveget indiai barátommal, felmentünk a kis dzsungel feletti fennsíkra, majd le az óceánpartra, majd be a habokba, és kb az ötödik hullám magával is ragadta a fejem tetejére illesztett napszemüveget. Nem emlékszem pontosan mennyibe került, valahol 500-1000 Ft között lehetett. Hamar vissza is tértünk venni még egyet, ami kb ugyanaz az a modell volt, csak kissé eltérő árnyalatban.

 

A harmadik napszemüveg, amit elajándékoztam kedves motorosomnak

Amikor végre három hét után eljött a nap amikor búcsút intettem Goának, indiai barátom egy étteremben felejtette napszemüvegét és mivel ő vitt motoron a közeli városban lévő magán buszállomásra, igencsak nagy szüksége mutatkozott egy napszemüvegre. Megálltunk valahol venni egyet, de nagyon drágállottuk és ekkor én úgy döntöttem neki ajándékozom az enyémet. A motor sofőrjeként kétségkívül nagyobb szüksége volt rá mint nekem. Így váltam meg a harmadiktól.

A negyedik napszemüveg, ami a rajahstani kislányoknál felejtődött

A busszal Bangaloreba érkeztem ahol hamar felfedeztem, hogy nálam van az otthonról hozott tartalék napszemüveg, ami egészen hosszan elkísért engem ezután.

Egészen addig amíg kb két hónaposra sikeredett dél-indiai túrám után útnak indultam a Himalajába és megálltam Rajahstanban, ahol egyszer ellátogattam egy uszodába ahol egy indiai barátom dolgozott úszómesterként és ahol én összeismerkedtem két indiai kislánnyal akik az uszoda mellett laktak. Nem beszéltünk közös nyelvet, de azért meg tudtuk egymást kínálni gyümölccsel, el tudtam nekik magyarázni, hogy nem örülök ha megölik a hangyákat, csatlakoztak a jóga gyakorlásomhoz a futópálya mellett, jól kommunikáltunk ösztönös hangokkal, üvöltéssel és örömmel játszottak a napszemüvegemmel 🙂 Röviddel a különválásunk után jutott eszembe, hogy náluk maradt a negyedik. Egyszer még átfutott az agyamon, hogy vissza kellene menni érte, de hamar elengedtem és az utolsó napomon Rahajstanban a barátom nekem ajándékozott egyet.

Az ötödik napszemüveg, amit ajándékba kaptam

Az ötödik napszemüveg tehát ajándékként került hozzám. Nagy örömmel fogadtam a jól ismert világmárka harmadik indiai koppintását – gondoltam én. Mígnem pár nappal később egy szép reggelen következő utiállomásomon, Agrában épp a Taj Mahal látogatásának végére értem, táncos léptekkel. Erről talán már írtam, hogy bizony a világ eme csodájának látogatása a meghatottság könnyeivel indult, majd igazi örömtáncba torkollott a Taj eldugott kis termeiben  és ahogy tánctól ittasan élveztem a napsugarakat és igazítottam egyet a napszemüvegemen, a fekete lencsébe vésve aprócska betűkkel felfedeztem ama ismert világmárka jelét. Ekkor tudatosult bennem, hogy nem éppen tehetős indiai barátom egy eredeti Ray-Ban napszemüveget ajándékozott nekem. A meghatottság újabb hulláma ért el ekkor, és a kérdés, hogy helyes volt-e elfogadnom az ajándékot? Oly hosszan tudnék még írni erről a kérdésről, ezekről az indiai fiatalemberek és európai utazó hölgyek között bontakozó ellentmondásos, érdekektől közel sem mentes és mégis sok kölcsönösséget mutató kapcsolatokról. Talán fogok is, de nem most.

Most maradjunk ott, hogy életemben először lettem egy Ray-Ban napszemüveg gazdája. Ami elkísért a Himalájába, Delhibe, és még Nepálba is. Míg nem egy napon, valamikor első nepáli látogatásom legsötétebb időszakában (amikor pár napig egy az indiai határnál lévő kis porfészekben várakoztam egy barátomra, hogy egy nem éppen törvényszerű eljárásban az egyébként csak légi utazásra érvényes e-vízumommal átvigyen a földi határon) útnak indultam Lumbinibe egy mini buszon ahova sokkal többen nem zsúfolódhattunk volna fel és ahol velem szemben, de tőlem alig pár 10 cm-re egy ittas nepáli fiatalember foglalt helyet, aki ott a tömegben flörtölni kezdett velem, amit a legellenségesebb pillantásommal, majd amikor ez kevésnek bizonyult, egyre keményedő hangnemmel és hangerővel igyekeztem hárítani.  És közben olyannyira mérges lettem, hogy innentől kezdve egész úton, még a következő buszra átszállva is heves karmozdulatokkal kísérve dúltam-fúltam, mígnem megérkezéskor a hátamra kaptam a busz tetején utazott poros hátizsákomat és észrevettem, hogy eltűnt a dekoltázsomra biggyesztett napszemüveg. Ekkor kisebb bajom is nagyobb volt ennél, szinte egy buddhista nyugalmával fogadtam a veszteséget, belátva, hogy minden múlandó, az anyagi dolgok különösen.

A hatodik napszemüveg, a Delhi shopping-körút emléke

Pár nap múlva az intenzív és sötét nepáli napok után szinte felhőtlen boldogságban tértem vissza Delhibe, ahol hamar egy bevásárló körútra indultam, hogy napszemüveget vegyek és felfrissítsem kicsit a félév alatt elhasználódott kb 7 darabos bugyi készletemet. Nos, utóbbit némi keresgélés után feladtam, miután kiderült, hogy Indiában olyan bugyit venni ami nem emlékeztet kísértetiesen a 10 éves korom alatt hordott lánykabugyikra, igencsak komoly küldetés. Ráadásul a szexualitás terén oly konzervatív országban a legtöbb fehérnemű boltban (legalábbis ahol én jártam) férfiak segítettek a pultra/polcra nem kihelyezett, hanem kis fiókok mélyén rejlő bugyik válogatásában amit nem kicsit tartottam zavarbaejtőnek. Szerencsére a napszemüveg vásárlás ennél jóval egyszerűbb feladat volt. Sikeresen beszerezem utolsó napszemüvegemet, ami innentől kezdve (július) majdnem az utam végéig elkísért, valahol az egyik utolsó állomásomon, a himalájai vendégházban hagytam el, érkezésem után. Mivel a vendégházba érve még a zsebemben volt, nem is volt kérdés, hogy valahol ott rejlik az elhagyott napszemüveg, de mivel ekkor már nem volt létszükséglet és ekkorra az anyagi veszteségek elengedésében is igencsak magas szintre jutottam, nem fordítottam különösebben nagy energiát a keresésre. És ezzel ért véget az indiai napszemüveg története, elengedéssel…számomra ez a fő üzenet. A napszemüvegek és úgy általában India egyik fő üzenete. Az anyagi dolgok elengedését mostanra oly mesterien űzöm, hogy egy ideje érzem, hogy ideje meghívni egy kis fegyelmet is, hogy azért kevesebb legyen az elengednivaló:-) Egyensúlykeresés van itt is mint mindenhol, az élet adja hozzá a játszóteret, a mindennapok az újabb és újabb kihívásokat 😉

 

Share this...
Share on Facebook
Facebook

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *