Mi mindent tettem Indiában amire korábban élből nemet mondtam volna  – 1. rész: Biciklis élményeim

Emlékszem, amikor először ért el az érzés, hogy most bizony olyat teszek amire korábban biztosan azt mondtam volna, hogy “ezt sose”. Az első napom volt Indiában, ahova félős lányként (gyakorlatilag nulla utazási tapasztalattal) azért mertem egyedül útnak indulni, mert tudtam, hogy egy kis védett nemzetközi közegbe, Aurovillebe érkezek. Amit aztán az első délután hátrahagytam, amikor biciklire pattantam, hogy megkeressem a strandot. (Én aki az elmúlt 15 évben háromszor ültem biciklin és abból is egyszer elestem) A strandot 1 óra biciklizés után sem találtam meg, de helyette előbb megcsodáltam, ahogy pár páva keresztezi az utat tőlem alig pár méterre, majd egy eldugott kis kókuszpálmákkal övezett útra érkeztem, ahol a csodálat mellett azért némi félelem is mellém költözött, de az egyetlen “atrocitás” ami ért, az volt, hogy egy fiatal srácokból álló kis csoportból valaki odakiáltott, hogy “I love you”.

Pár nappal később folytatódtak a biciklis kalandok. Épp egy biciklin ültem Auroville kivilágítatlan földútjain, az össz-fényforrásom egy fejlámpa volt és volt velem három német lány, akik közül ha jól emlékszem csak egy valakinek volt lámpája. Egymásnak világítottunk ahogy tudtunk, úton az első indiai partinkba, a Well Cafeba 🙂 A parti amolyan Auroville értékeihez és klímájához méltó volt, mezítláb táncoltunk Dél-India gyönyörű vörös földjén, körülöttünk kicsik és nagyok, a korosztály valahol 3 és 93 között, az emberek java része mindössze a zenét és a lélegzetét használta tudata módosítására, és a magas páratartalomban kb fél óra alatt olyan csatakosra izzadtunk, mintha csak frissen toppantunk volna ki a zuhany alól.  Mesés emlék marad.

Amikor áprilisban visszatértem Aurovillebe, a biciklis kalandokat ha lehet még magasabb szintre emeltem, amikorra már a fejlámpámat is elhagytam, csak egy kis kézi lámpám volt ami hol nálam volt hol nem, így gyakran csak a hold és a csillagok fényében tekertem a biciklit, és ekkor már a szálláshelyem az Auroville-t övező közút mentén volt, így azon is át kellett haladnom éjjelente. Nem mondom, hogy a félelem nem volt a társam időnként, de szerencsére akadt mellette jelenlétem is, és a legkisebb kellemetlenség nélkül közlekedtem így több mint két héten át. És még mindig megérint, ha felidézem, hogy milyen sötét kék színben úszott az égbolt telihold környékén. Korábban sohasem tapasztaltam hasonlót. <3

 

Share this...
Share on Facebook
Facebook

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *