Mi mindent tettem Indiában amire korábban élből nemet mondtam volna – 2. rész: Motoros élményeim

Tudni kell, hogy mielőtt útnak indultam Indiába, két kezemen meg tudom számolni legfeljebb hányszor ültem motoron, és még abból a tízből is egy élmény az volt, amikor kisgyerekként nagyapám tolt a motorján :-). Aztán megérkeztem Goára.

Az egész azzal kezdődött, hogy amikor megérkeztem Goán a repülőtérre, kiderült, hogy a srác aki úgy volt, hogy elém jön taxival, motoros balesetet szenvedett így egyedül szálltam be a taxiba amit küldött értem és mondta, hogy a taxi egy nagy kereszteződésben fog letenni, ahova a barátja fog elém jönni motorral. Hamar meg is jelent egy motoros srác akire illett a személyleírás, aki mögé felpattantam a motorra és egy perc múlva bejelentette, hogy egyébként épp ketaminon (lovak nyugtatására és emberi tudatok módosítására használt szer) van. Nem sok ismeretem volt a szerrel kapcsolatban, de azért hamar átsuhant rajtam egy jókora félelem-hullám, de közben azt is éreztem, hogy a srác teljesen beszámítható és pár perc alatt meg is érkeztünk. És ezzel kezdődtek a goai motoros kalandok.

Összesen 5 motoron ültem Goán 5 sofőr mögött, és bizony teljesen egyikük sem volt józan. A csúcs talán az volt, amikor az egyik srác annyira részeg volt, hogy úgy elaludt az étteremben ahol a délelőttig tartó parti után megálltunk kicsit feltölteni az energia készletünket, hogy alig tudtam felébreszteni de 1-2 óra noszogatás után végre feléledt és felültünk a motorra. Hogy féltem-e? Hogy a fenébe ne.

De valójában már a Goára való érkezésemkor elkezdtem a helyzetfelmérést: a szórakozó helyek többsége és egyben a tisztább vizű strandok is mind a szálláshelyünkként szolgáló városkáról pár 10 km-re találhatóak ahova vagy taxival megyek (ami egyedül nőként 1-2 hetes indiai tapasztalattal drága és nem is feltétlenül biztonságos és ráadásul egyben azt jelentené, hogy egyedül érkezek a partikba mert mindenki más a motort választja) vagy magam vezetek motort (ami tekintve, hogy nulla motoros tapasztalattal rendelkezek és az utakon szinte mindenki részeg vagy valamilyen egyéb szer hatása alatt áll, szintén nem túl kecsegtető lehetőség), vagy bizalmat szavazok a sofőrömnek, amit támogató energia formájában igyekszek közvetíteni. És az igazság az, hogy összességében az lett a tapasztalat, hogy azoknak a sofőröknek akik nem félnek, nem különösebben nehéz a bizalom energiáját sugározni.

Az utam későbbi szakaszain számos motoron ültem még számos sofőr mögött, és két valaki volt, akivel nem éreztem magam teljes biztonságban. Az egyikük bangalore-i szállásadóm akinek a crossmotorjának hátsó ülése elég “jelképes” volt csupán. Vele kapcsolatban az volt az érdekes, hogy egyszer egy vasárnap épp arra készültünk, hogy motorral kimegyünk a Bangalore közelében lévő Nandi Hillsre. Volt is velem némi bizonytalanság, hogy tudok e majd neki bizalmat szavazni a kanyargós úton, de még tervezett indulásunk előtt el kellett mennie valahova ahonnan úgy tért haza, hogy egy kisebb motoros balesetet szenvedett, így elmaradt a közös út. Egészen minimális sérüléssel megúszta. A Sors segített 🙂

A másik egy barátom volt akivel utam során jó párszor találkoztam, hol tervezetten, hol egészen váratlanul és második találkozásunkkor Hampiban egy nap motoros kirándulásra vitt ahol  – ha nem lett volna egyébként is teljesen érezhető – még szóvá is tette, hogy igencsak fél a motoroktól. Így amikor legközelebb Delhiben találkoztunk és egyszer felvetette, hogy mehetnénk valahova motorral, neki egy határozott nemet mondtam.

És a motoros élmények csúcsaként négy emléket tudnék kiemelni:

Amikor azzal a fiatalemberrel, aki megédesítette rajahstani napjaimat, útnak indultunk Udaipur óvárosában, olyan szűk és meredek és kanyargós kis utcákon, amiken én magam a biciklit is biztosan csak toltam volna. A fiatalember teljes magabiztossággal vezette a motort ezeken az utakon, és még az arra járó gyalogosokat is egyszerűen helyre igazította a dudájával. Ő volt az, aki azt mondta, hogy a motoron nincs szükség visszapillantó tükörre mert elvonja a figyelmet és nincs szükség bukósisakra, mert csökkenti a perifériás látását 🙂 És ő volt az, akivel egyszer egy hatalmas viharba keveredtünk a motoron, amikor gyakorlatilag teljesen bőrig áztunk és a vizes napszemüvegben én kb semmit sem láttam, ő sem sokkal többet. A legkisebb sérülés nélkül úsztuk meg az esetet, az egyetlen veszteség ami ért az volt, hogy elveszítettem az angyalkás medálomat amivel tavaly karácsonykor leptem meg magamat.

A második, amikor az orosz fiatalember akit egy áttáncolt himalájai éjszaka hozott az életembe, egy hónappal később eljött értem Punjabba ahonnan útnak indultunk Amritsarba, és szinte egész éjjel motoroztunk, közben megálltunk egy kis tábortüzes tánc szünetre egy kis folyó/csatorna partján (a régi sztoriért katt ide).

Egy héttel később vele pattantunk ismét motorra amikor Riwalsarba mentünk a Himalájába (a régi sztoriért katt ide), ahol egy jókora viharba keveredtünk és az út utolsó szakaszát kb 5 km/ órás sebességgel tettük meg. Az egészen szédületesen rossz minőségű kavicsos utakon hazafelé úton egyszer meg is csúsztunk, de mivel még a megcsúszás pillanatában sem sejlett fel bennem, hogy nem kellene bizalmat szavaznom a fiatalembernek aki egy szóban a férfi energia megtestesítője volt nekem Indiában, meg se rezzentem és így ő is gond nélkül meg tudta tartani az épphogy a földre érő motort.

A harmadik élmény mi más is lehetne, mint az út Nepálba a maláj fiatalemberrel akit pár nappal az indulásunk előtt ismertem meg. Az egyik legspontánabb döntés volt az utam során és a legnagyobb bizalmi próba. És oly sok ajándékot hozott az életembe, amiknek egy részéről már írtam.:-)  (A régi sztoriért katt ide)Többek között életem legnagyobb vizes-motoros átkelését is ekkor éltem meg, amikor megérkeztünk a Bardia Nemzeti Parkba.

És a negyedik…amikor harmadjára érkeztem meg a Himalájába és barátaim vendégházába készültem épp és érkezésem után alig egy órával egy barátom felajánlkozott, hogy ő motorral épp oda készül. A környék legrosszabb, földes, kavicsos minden irányban ferde, meredek, kanyargós útszakasza ez, ahova májusban még autóval is féltem felmenni és ekkor október elején a leszálló estében a 17 kg-os hátizsákommal a hátamon tettem meg az utat az off-road motor hátsó ülésén. A csodálatos élmény mellé azért jókora izomlázat is kaptam a hátamba másnapra, de eszembe nem jutna panaszkodni. 🙂

 

Share this...
Share on Facebook
Facebook

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *