Épp Kathmanduban ülök egy amolyan otthonos hippi vendégház kertjében.
Ez a harmadik nap, hogy itt köszöntöttem a reggelt. Hogy mi is történt az elmúlt napokban? Mindenek előtt türelmet és elfogadást gyakoroltam miközben háromszor kezdtem újra az indiai vízum igénylésemet, de végül tegnap sikerrel zárult a folyamat, és ma reggel meg is érkezett az email a vízumról. Bármikor útnak indulhatok Indiába.
Mi történt még? Élveztem a sétákat, amelyek során újra és újra elvesztem Thamel színes utcáinak tengerében, a legkülönfélébb emberekkel találkoztam, kalandvágyó francia lányokkal, tapasztalt világutazókkal, egy idősebb finn hölggyel aki egyedül indult Ázsia felfedezésére és megannyi művésszel akiket az alkotás szabadsága és nem utolsó sorban a külföldi turisták által képviselt igencsak fizetőképes kereslet vonzott Kathmanduba.
A napok nagy részét mezítláb töltöttem, egyedül akkor vettem fel a papucsomat, amikor az indiai nagykövetségre készültem. Könnyed nyári ruhákban, leggings nélkül.
Egy-két napra még azt is megengedtem magamnak, hogy elvesszek a földi élvezetekben, egyszer még egy “drága” étterembe is betévedtem (ahol kb 1000 ft-nak megfelelő összegért vacsoráztam :-)), volt alkalmam megkóstolni a helyi sört, a helyi bort (úgy hallottam a bor újkeletű dolog Nepálban és persze a fűszeres verzió a default :-), akár egy hűs forraltbor ), és még a helyi füstölnivalókat is.
Közben ismét elkapott az a Parvati Valleyből ismerős érzés, hogy folyamatosan lehetőségek végtelen sora kínálkozik előttem. Hogy kihez csatlakozok milyen tevékenységre (fal-dekoráció, városnézés, főzés, túra, tánc, meditáció, édes semmittevés stb.) és persze, hogy mikor mondok nemet.
Egy hónappal korábban még Punjabban voltam, ahol egy hagyományos indiai családdal éltem, és chunni (a váll köré kerekített és a mellet is szolidan takaró kendő), legalább térdig érő nadrág/szoknya és szandál nélkül szinte soha nem tettem ki a lábamat az utcára. A hét hat napján egy iskolában tanítottam és a tudatom módosítására mindössze szénhidrátot, zenét-táncot, írást és jógát használtam.
Ízelítő abból, hogy milyen szélsőségekbe repíthet egy hónap, amikor úton vagyunk. Ahol az “úton vagyunk” kifejezés elsősorban nem a fizikai helyváltoztatásra utal. Annál sokkal fontosabb, hogy nyitott tudattal fogadjuk mindazokat a lehetőségeket amelyeket az Élet nap mint nap elénk tár. Éljünk akár a szülővárosunkban vagy a Föld legtávolabbi pontján.
