Pár héttel hazatérésem után egyszer csak rászántam magam, hogy megújítsam a whatsappomat amire előzőleg egy olyan indiai telefonszámon voltam bejelentkezve ami már nem él. A régi applikáció használata pár “régi ismerőst” is hozott az életembe. Többek között egy fiatalembert akivel még áprilisban találkoztam amikor másodjára jártam Aurovilleben, és aki a lenti lábak tulajdonosa az enyémek között 🙂
A fiatalember neve hindiül számos jelentéssel bír, ami engem megragadt: “Árnyék”. Milyen is volt a találkozás Árnyékkal?
Emlékszem amikor megérkeztem Aurovillebe, az első délutánomat egy erdősítéssel foglalkozó közösségnél töltöttem (Sadhana Forest), ahol minden pénteken ingyenes vacsorával és filmnézéssel egybekötött ismertető-promóciós sétát tartottak. Akkoriban már több mint egy hónapja jobbára indiai környezetben voltam ahol én voltam az “egzotikus külföldi” és ugyanennyi ideje nem kerültem közelebbi kapcsolatba senkivel. Amikor megérkeztem a sétára, egyszer csak hatalmába kerített az érzés, hogy körülöttem mindenki olyan nemzetközi, olyan szép, olyan fiatal, olyan kacéran flörtöl a mellette sétálóval, én pedig itt vagyok egyedül, az átlagnál idősebben, minden bizonnyal csúnyábban és kissé morcosan igyekszek hárítani egy középkorú férfi közeledését.
És közben feltűnt egy szép babaarcú indiai fiatalember. Ő volt Árnyék. Aki a filmnézés közben (ami életem talán legunalmasabb ismeretterjesztő filmje volt aminek még a témájára sem emlékszem) szemezni kezdett velem a távolból, majd amikor a vacsora végén mosogatni kezdtem az edénykéimet, egyszer csak megjelent mellettem és szóba elegyedett velem. Érdekes beszélgetés vette kezdetét ami egy bizalmi próbával folytatódott: lemondok-e arról, hogy a busszal visszatérjek a szálláshelyemre miután már leszállt az éj és itt maradjak abban bízva, hogy Árnyék majd úriember módjára hazavisz. Úgy döntöttem, hogy bizalmat szavazok Árnyéknak aki annak rendje és módja szerint haza is vitt, miután tettünk egy kitérőt az ő szálláshelyén is, ahol azért a sarkamra kellett állnom, hogy ne folytatódjon a csók amivel megajándékozott. De a sarkamra álltam.
Az elkövetkező napokban elég sok időt töltöttünk együtt. Ahogy egyre jobban megismertük egymást, kiderült, hogy az érdekes fiatalembert számos érzelmi sérülés érte e a múltban, ahogy legtöbbünket persze. Csakhogy az is kiderült, hogy Árnyék hagyatéka ezen sérülésekből egy jó adag feldolgozatlan félelem ami mintegy védelmező és egyben korlátozó falként húzódik köré. És mindezzel úgy él együtt, hogy teljesen alárendeli magát azoknak az embereknek akikhez éppen csatlakozni kíván némi pozitív megerősítés, vagy épp a valakihez való tartozás reményében. Ez a minta sem ismeretlen nekem. Sőt. Ez az a minta amit valahol én is hordozok magamban csak épp jó ideje nem kis energiát fektetek a félelem falainak bontogatásába és abba, hogy ne csak elméletben hirdessem, hogy mindenki egyenlő, hanem gyakorolni is próbáljam ezt a szép eszmét. Mégis a tükör amit Árnyék tartott elém, olyannyira heves érzelmeket váltott ki belőlem, hogy pár nap után azt vettem észre, hogy a vele töltött idő teljesen leszívja az energiáimat és közben képtelen vagyok tisztelettel bánni vele. Próbáltam kerülni a társaságát, de nem sok sikerrel. Egyszer odáig jutottunk, hogy egyszerűen megkértem, hogy ne keressen többet, mert egyszerűen képtelen vagyok fenntartani a harmóniámat a társaságában és képtelen vagyok tisztelettel bánni vele. Erre a válasz persze az volt, hogy de ő mért is ne kereshetne vagy kedveskedhetne nekem minden egyes nap “jó reggelt” és “jó estét” üzenetekkel. Miért is.. Pont ugyanazért amit már elmondtam.
Ahogy ismételtem magam, hogy miért is nem szeretném vele fenntartani a kapcsolatot, egyszer csak a fejemhez vágta, hogy egy szörnyeteg vagyok. Voltam annyira érett, hogy tudtam neki azt mondani, hogy elfogadom, hogy ő ezt így éli meg, természetesen joga van bármilyen érzelemre velem kapcsolatban. Ahogy arra is, hogy ezt szavakba öntse. Így váltak el útjaink, azzal, hogy közben tudtam, hogy pár hónappal később Európába érkezik majd és ekkor azt mondtam neki, hogy bár képtelen vagyok vele rendszeres kapcsolatot fenntartani, ha segítségre szorulna az idegen kontinensen, azért bátran keressen. Meg is keresett augusztusban, de ekkor még Indiában voltam. Pár email-váltás után úgy tűnt, hogy sikerül egy kellően kötetlen kapcsolatot fenntartanunk, mígnem haza nem értem Magyarországra.
Amint ismét egy kontinensre kerültünk, ismét kezdtek rendszeresedni a megkeresésesei, amin mit sem változtatott az, hogy egyáltalán nem reagáltam rájuk. Ekkor ismét emlékeztettem rá, hogy anno miért is váltak külön útjaink, nyomatékosítva, hogy én tudom, hogy ő egy igazán jó lélek, de én továbbra is képtelenek érzem magam arra, hogy megőrizzem a harmóniámat vele és, hogy tisztelettel bánjak vele. Ekkor ismét kezdődött a magyarázkodás. Amikor épp ott járt az üzeneteiben, hogy “de én nem voltam tiszteletlen, miért is ne írhatnék Neked bármikor ha úgy esik jól”, letiltottam whatsappon és FB messengeren. De még mindig nem éreztem nyugalmat. Emailben nem tudtam hogyan kell letiltani. Leírtam neki még egyszer mi is zajlik bennem. Nem sokkal később egy rövid válasz érkezett, azzal, hogy megérti. Egy kicsit megkönnyebbültem, de a teljes nyugalom még mindig várat magára.
Írni kezdtem ezt a posztot. Egyes pontokon ismét elbizonytalanodtam, hogy tényleg szörnyeteg módjára kezeltem ezt a kapcsolatot? Mígnem át nem olvastam még egyszer és fel nem ismertem, hogy nem is oly rég én voltam az ő szerepében. Én voltam az, aki az önbecsüléséről megfeledkezve alárendelte magát valakinek. És bár nekem sem volt egyszerű feldolgozni amikor Nepál közepén egyszer csak a fejemhez vágták, hogy “energiavámpír vagyok”, és legalább egy napig fortyogtam és kerestem a kifogásokat, hogy miért is nincs igaza a fiatalembernek aki ilyen nyersen őszinte volt velem, hamar felismertem, hogy miről is van szó…Hogy az ő harmóniáját az enyém felé helyeztem. És ennyi… Mit sem számít, hogy ő hogyan élte meg a helyzetet és hogyan kommunikálta azt. Ami számomra érdekes, az csak az, hogy én hogy éltem meg a helyzetet. Az utam egyik legnagyobb tanítása volt. Hála az őszinteségért. Ne féljünk őszinték lenni <3
